Mi épül?
Naperőművel erősített a szerencsi Nestlé-gyár
Átadták a Nestlé évi 1,5 gigawattos teljesítményű napelemparkját Szerencsen május 6-án. A közismerten svájci hátterű vállalat az esemény kapcsán kiadott közleménye szerint a napelempark hozzájárul a közcélú elektromos hálózat zöldáram-kapacitásának felszabadításához is, segítve más vállalatok fenntarthatósági törekvéseit.
A Nestlé eddig több mint 9 milliárd forintot fordított fejlesztésekre a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei településen, amely mára a cég regionális központja lett. A kávé-, valamint kakaóitalpor-gyártó és töltő üzem éves kapacitása megközelíti a 40 ezer tonnát, termékeinek 90 százaléka exportra készül, és mintegy 500 munkavállalót foglalkoztat
– írták.
A beruházás értéke 730 millió forint, melyhez az állam 330 millió forint támogatást nyújtott a Gyármentő Program keretében, ezzel hozzájárulva ahhoz, hogy a szerencsi üzem a saját villamosenergia-igényének 30 százalékát maga tudja fedezni.
Példa a kiváló szinergiára a magyar-nemzetközi együttműködésben
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az ünnepélyes átadón többek között elmondta:
a Magyarországon nagyjából háromezer főt foglalkoztató Nestlé működése kiváló bizonyíték arra, hogy miért nincs értelme szembeállítani a nagy nemzetközi vállalatok és a hazai kis- és középvállalatok támogatását, mivel például a svájci cég is nagyrészt magyar gazdáktól vásárolja meg a szükséges alapanyagokat.
„A Nestlé magyarországi szervezetén keresztül magyarországi vállalkozók és gazdálkodók több mint 55 milliárd forint értékben értékesítették a tavalyi évben a terményeiket és a termékeiket a Nestlé globális hálózatában” – jegyezte meg.
A svájci központú vállalat a történelmi múltra visszatekintő, majd a rendeszerváltáskor átvett szerencsi létesítménye mellett Diósgyőrött csokoládégyárat, Bükön pedig állateledel-gyártó üzemet is működtet.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél