Mi épül?
Ötcsillag superior szálloda nyílik a Balaton melletti nagyvárosban
Elsősorban a hazai turistákra, valamint a környező országokból érkező vendégekre számít Hévízen a csütörtöktől vendégeket fogadó Le Primore Hotel & SPA, ami Magyarország legnagyobb prémium spaszállodájaként nyitja meg kapuit – közölte a sajtóbejáráson a hotel igazgatója. Alfred Hackl kifejtette:
az ötcsillag superior minősítésű hotel 285 szobájában több mint 600 vendéget tud fogadni. Elsősorban a magyar turistákra számítanak, de a környező országokból érkező, valamint német és svájci szállóvendégekre is építenek
– mutatott rá a május 13-án megrendezett eseményen.
Mint ahogy arról a már a projekt bejelentésekor is beszámoltunk: a beruházás mintegy 34 milliárd forint volt. Korábbi közlések szerint közel 8 milliárd forint támogatást nyert el a Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Program keretéből a tulajdonos Event Horizon Capital Zrt.
Konferenciaközpont és gyógyfürdő is egyben
A 3,4 hektáros területen épült hatszintes hotel egyedi építészeti megoldásokkal készült,
- csúcsgasztronómiát kínáló éttermekkel,
- a legfelső szinten penthouse lakosztályokkal,
- különleges tetőtéri medencével,
- de 300 fős konferenciaközpontot is kialakítottak.
A 11 ezer négyzetméteres sparészleg gyógymedencéit saját kútból nyert termálvízzel töltik fel, továbbá szaunavilággal és különleges fürdő- és gyógyászati szolgáltatásokkal, gyerekrészleggel is várják a bármilyen korosztályhoz tartozó vendégeket.
A szálloda már most is 250 alkalmazottat foglalkoztat. Mintegy kétszázan Hévízről és térségéből járnak be a munkahelyükre, további ötven munkatársuk pedig Fülöp-szigeteki –
45 ezer köbméter ipari hulladéktól szabadították meg egy védett láp szomszédságát
A szállodaigazgató kiemelte még : a beruházás és a működtetés során kiemelt figyelmet kapott a környezetvédelem és a fenntarthatóság.
Az építkezés egy védett lápterület mellett zajlott, a szálloda helyét pedig korábban illegális hulladéklerakónak használták. A környezet- és természetvédelmi hatóságokkal együttműködve a rekultiváció során 45 ezer köbméter ipari hulladékot szállítottak el a területről.
A szállodát megújuló erőforrásokkal üzemeltetik, a működtetésben a lehető legkevesebb műanyag felhasználásával, és a hulladékok újrahasznosítására törekedve.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél