Útépítés

Zalaegerszeg agglomerációjának közlekedését fejleszti a most elrajtolt útépítés

Megjelent:

Fotók: zalaegerszeg.hu
Fontos átkötő út fejlesztésén dolgoznak dimbes-dombos tájon.

A zalaegerszegi önkormányzat közbeszerzési eljárást folytatott le, hogy fejlessze a peremkerületben lévő déli átkötő útját, a csatlakozó alárendelt utak felújításával és közműkiváltással együtt – erről lapunkban az év elején, illetve tavaly októberben is részletesen beszámoltunk. Az állami elektronikus közbeszerzési adatbáziban elérhető adatok szerint a beruházás kivitelezésével a Horváth-Ép Közmű- Út- és Mélyépítő Kft.-t bízták meg.

Most leírhatjuk: megkezdődött az Alsóerdő és Zalabesenyő közötti Déli átkötő, azaz a Sugár út rendbetétele (illetve Modern Városok Program részeként a csatlakozó utakat is korszerűsítik összetett konstrukcióban, melynek részleteiről korábbi cikkeinkben olvashatnak). A fejlesztésről március 10-én az Aranyoslapi parkolóban tájékoztatták az újságírókat önkormányzati rendezvényen a vármegyeszékhely honlapja szerint.

Az eseményen hangsúlyozták:

az elmúlt évtizedekben ebben a városrészben jelentősen megnőtt a gépjárműforgalom, illetve a vármegye déli részéből érkezők és a kertvárosiak is ezen az útvonalon jutnak el az üzemekbe, vagy Zalabesenyőbe.

Ez adott okot a beruházásra, illetve az is jelentős tényező volt a döntés mellett, hogy az évek során az út szerkezete és a burkolata is tönkrement. Az útfelújítások mellett Zalabesenyőben a régi, elavult ivóvízgerincvezetéket is kicserélik.  Az Aranyoslapi forrás környezetében terelőrendszert, azaz békaátjárókat építenek, míg a kivágott fák helyett újakat telepítenek. A munkákat a zalai központú Horváth-Ép várhatóan augusztus végén fejezi be.

A beruházást helyszíni egyeztetések és fórumok előzték meg – hangsúlyozza az önkormányzat által publikált anyag: a tervek készítésénél figyelembe vették a lakosság javaslatait és mindazokat a szempontokat, amik a biztonságot szolgálják.

Forrás: Link

Népszerű