Útépítés
Somogy vármegyei útfelújításokkal modernizálnak négy- és ötszámjegyű utakat
Tájékoztatást adott több, idén aktuális, illetve hamarosan kezdődő útfelújításról az állami Magyar Közút Nzrt. a sonline.hu-nak a hónap közepén. A lap összefoglalója három projektet is kiemel. Ezek közül az első a leghosszabb útfelújítás a vármegyében, a Jutát Pusztakovácsival összekötő úton: a tervek szerint it csaknem 7700 méter hosszan kap új aszfaltot az útburkolat. Mint korábban, is megírtuk, illetve az uniós közbeszerzési adatok is mutatják, ezt a fejlesztést a Soltút Kft. kivitelezi.
A következő említett útszakasz a Szigetvár és Kadarkút közötti több mint öt kilométeres pálya, amit szintén a soltvadkerti központú cég modernizál, illetve a szilvásszentmártoni bekötőút is megújul: a tervek szerint pontosan 4000 méter hosszúságban történik majd munka, szintén a Soltút Kft. munkájával.
A Magyar Közút kommunikációs osztálya kifejtette,
a felújításokat még tavasszal elkezdik a Magyar Falu Útfelújítási Program keretén belül, hazai forrásból. A munkálatok részeként felmarják a régi burkolatot, és kettő újabb réteget húznak rá, helyreállítják az útpadkát és elvégzik helyenként a szükséges ároktisztítást. Az uniós TOP Plusz programos felújításokban pedig megerősítik az útburkolatot, és felújítják a vízelvezető rendszert, valamint a szakaszokon található hidakat is.
A további várható idei somogyi útfelújítási projektekről külön cikkben fogunk beszámolni.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél