Útépítés
Így halad az M7-es felett hamarosan átívelő új híd építkezése
Márciusban már beszámoltunk arról, hogy elkezdődött Velencénél az M7-es autópálya felett átívelő gyalogos-kerékpáros híd építkezése, a pályát üzemeltető és egyben a munkálatokat végző Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (MKIF) tájékoztatása alapján.
Mint akkor is beszámoltunk róla,
a jelenlegi, 3 méter széles, 9%-os emelkedővel épült hídtól, a Balaton irányába eltolva, nagyjából 20 méterre épül fel az új hídszerkezet, mely az eddiginél szélesebb, 4,5 méteres és enyhébb, 5%-os ún. hosszesésű lesz.
A műtárgy terveit lapunk információi szerint a Főmterv Mérnöki Tervező Zrt. készítette el.
A régi híd felújítása az elvégzett műszaki vizsgálatok szerint drágább lenne, mint egy új megépítése, és a szerkezet műszaki állapotán túl az is az elbontása mellett szólt, hogy az M7-es autópálya 2027-ben induló bővítése során, a kiszélesített pálya már nem férne el alatta – foglalja össze az MKIF legújabb, honlapján ma közzétett, az építkezés előre haladásáról szóló posztjában is, hogy miért van szükség az új átkelő kialakítására.
Emellett beszámoltak arról is, hogy hogy haladnak a munkálatok: miután március második felében elkezdődtek az előkészítő munkálatok, azóta pedig már az új híd cölöpözése is folyamatban van, illetve az MKIF friss fotókkal is illusztrálta a kivitelezést.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél