Útépítés
Látványos szakaszba ért az M1-es bővítése: Biatorbágynál már a végleges pályatest épül
Az M1-es autópálya bővítésének újabb mérföldkövéhez érkezett a kivitelezés Biatorbágynál: a Budapest felé vezető oldalon, a 17-es és 19-es kilométer között március végén úgy szervezték át a forgalmat, hogy május végére elkészülhessen a biatorbágyi felhajtó – olvasható az MKIF, Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. legfrissebb facebook posztjában.
A fejlesztés azért is kiemelt jelentőségű, mert ezen a szakaszon készül el először a bővítés során a végleges pályatest és a hozzá kapcsolódó forgalomtechnika.
Hatezer köbméter földet mozgatnak meg
A munkák azóta mélyépítési fázisba léptek: a szakemberek felmarták a kopó-, kötő- és alapréteget, majd megkezdték a burkolat alatti pályaszerkezet bontását is. Csak ezen a részen várhatóan 6000 köbméter földet mozgatnak meg, miközben helyenként 100–120 centiméter mélységig bontják vissza a pályát, hogy azt teljesen újraépítsék. A földmunkák után talajstabilizáció, majd a burkolatalap építése következik.
Május végén átadhatják a forgalomnak az új szakaszt
A kivitelezés zárásaként a korábbinál másfélszer vastagabb, immár 32 centiméteres aszfaltréteg készül el, emellett a forgalomtechnikai elemeket is kiépítik. A tervek szerint május végén adják át a forgalomnak nemcsak a biatorbágyi felhajtót, hanem a főpálya érintett szakaszát is, így az M1-es bővítésének egyik első kész eleme hamarosan használatba kerülhet.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját