Útépítés

Szakadó esőben került a helyére az M1-es új portálszerkezete

Megjelent:

Kétszer öt sávot ível át a bővülő autópálya új műtárgya, amelynek számos funkciója lesz a megújuló információs rendszerben.

A fotók alapján a helyenként szakadó eső sem tudta megakadályozni az M1-es bővítésén a kivitelezőket, hogy az autópálya információs rendszerének egyik kulcselemét a helyére juttassák. Az MKIF tájékoztatása szerint ugyanis szombatról vasárnapra virradóra építették össze és állították fel az M1-es biatorbágyi szakasza felett átívelő portáltábla szerkezetét.

Ennyi mindenre fogják használni

A beruházó bejegyzés a most épülő a szerkezet funkcióját is részletezi. Eszerint erre a szerkezetre kerül majd fel a tájékoztató, az útjelző táblák, továbbá a változtatható jelzésképű táblák (VJT) is ide kerülnek majd később. Mindezeken túl ezek a szerkezetek tartják majd azokat a digitális kijelzőket is, amelyeket a későbbi intelligens forgalomirányítás során használni fognak.

Hozzáteszik, az érintett szakaszon a le- és felhajtó ágakkal együtt 2×5 forgalmi sávon haladhat majd a forgalom. A szóban forgó munkafolyamatban a főváros felé tartó 5 sáv fölé került be az a 12 tonnás, 21 méter széles és 8,5 méter magas tartószerkezet.

„Ezt megelőzően a portálszerkezetet a földön szereltek össze, majd három darabban, daru segítségével emelték a helyére – szombaton éjszaka például az ömlő esőben” – olvasható a bejegyzésben.

A bővítés mellett az üzemeltetést is biztosítani kell

A munkát csak a Budapest felé tartó pályaoldal teljes zárása mellett lehetett elvégezni, ezért volt szükség a forgalom éjszakai korlátozására. Az MKIF hangsúlyozza, ahol és amikor lehet a bővítési munkálatokat az építési területről és a pálya melletti szervizutakról oldják meg, hogy a lehető legkevésbé akadályozzák a főpálya forgalmát.

A forgalmi részletekre is kitérve azt írják,

a bővítés teljes ideje alatt biztosítják a 2×2 sávot a közlekedők számára mindkét irányban. Emellett az M1-es autópályán a bővítés mellett az üzemeltetést is biztosítani kell: ideértve például a táblamosást, klemmfixek karbantartását, szalagkorlátjavítást. Ezeket a munkálatokat döntő többségében már éjszaka végzik el

– zárul a beszámoló.

Forrás: Link

Népszerű