Vasútfejlesztés
Korszerűsíthetik az ország legforgalmasabb vasúti pályaszakaszát
Március 10-ig várja a jelentkezőket a MÁV Pályaműködtetési Zrt. a 100-as számú (Budapest – Szolnok – Debrecen – Nyíregyháza – Záhony) vasútvonal egy 2,5 km-es villamosított, kétvágányú fővárosi szakaszának felújítására. A Városliget elágazás és Kőbánya-Teher vasútállomás közötti pálya teljes korszerűsítésére 120 nap állhat majd a nyertes rendelkezésére.
Fél évszázada nyúltak hozzá érdemben utoljára
Bár 100-as vonal fővároshoz közelebbi szakasza (Budapest–Cegléd–Szolnok) az ország legforgalmasabb vonala, naponta több mint 200 személy- és tehervonattal, legutóbbi átfogó felújítása a ’70 évek elején történt, ennek megfelelően a teljes infrastruktúra elavult. Ezért is van jelenleg érvényben 40-60 km/h sebességkorlátozás az eredetileg enegdélyezett 80 km/h helyett.
A megengedett maximális tengelyterhelés itt 210 kN, a pálya vonalvezetése pedig nagyrészt a ’40-es években épült 4-5 méter magas töltésen vezet, míg az állomások környezetében (Kőbánya-Teher, Kőbánya-Kispest) terepszinten fut.
A töltésen vezetett szakaszon jelentős számú, nagyméretű műtárgy található (Thököly út, Egressy út, Mogyoródi út, Kerepesi út,). A vízszintes vonalvezetésre jellemző a szigetperonos megállóhely (Zugló) környezetében a vágányszéthúzás, a jellemző vonali vágánytengely-távolság 4 méter.
Nagy munkák várnak a nyertesre
A feltételes közbeszerzés szerint szükség lesz a biztosítóberendezések, a távközlési elemek és az erősáramú szerkezetek cseréjére is amellett, hogy több kilométer vasúti pályát és számos műtárgyat kell felújítani, így:
Vasúti pálya:
- felépítmény cseréje földmunkás technológiával, alépítmény javítással, hézagnélküli felépítmény: 2152 vfm; – ágyazatrostálás: 2798 vfm;
- hézagnélküli vágány csere: 2798 vfm;
- irtási munkák: 25600 m2;
- szükséges technológiai tervek készítése.
Műtárgy:
- vasúti terhet viselő acélszerkezetű műtárgy felújítása: 6 darab;
- vasúti terhet viselő vasbetonszerkezetű műtárgy felújítása: 5 darab,
- szükséges technológiai tervek készítése.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját