Vasútfejlesztés

Újabb ütemmel folytatódhat hazánk egyik legnagyobb vasútfejlesztési projektje

Megjelent:

Fotók: bkf.hu és magyarepitok.hu archívum
Kiírták a Déli körvasút pesti szakaszának kivitelezéséről szóló közbeszerzést. A beruházás harmadik szakasza egyebek mellett Ferencváros vasútállomás modernizálását, a Népligeti megálló kialakítását, az új hidak és aluljárók építését is tartalmazza.

Megjelent az uniós közbeszerzési értesítőben a két legnagyobb, jelenleg zajló vasúti projekt – BudapestBelgrád és a KelenföldFerencváros közötti pályaszakasz modernizálása – közül az utóbbi, a Déli körvasút III. ütemének kivitelezésére vonatkozó kiírás. Az eljárás feltételes, a szerződés pénzügyi fedezete az eljárás megindításának időpontjában nem áll rendelkezésre. Az Építési és Közlekedési Minisztérium beruházásában épülő vasút, ha elkészül, Ferencváros és Kelenföld vasútállomások között a jelenlegi kettő helyett három, egyes szakaszokon négy vágányon biztosítja a vonatok haladását.
A fejlesztés része új megállóhelyek építése, a meglévő hidak korszerűsítése, zajvédő falak telepítése, valamint a vasút mentén zöldfolyosó létesítése.

A második ütemben új hidak és megállóhelyek épültek

A kivitelezés második üteme tavaly januárban kezdődött, amelyen a V-Híd Zrt. dolgozik, a Kontúr Csoport Kft. kiviteli tervezése alapján.
A forgalom fenntartása mellett Kelenföldön, a Duna-híd déli oldalán, valamint Ferencváros területén folyik a munka. Elkészült többek között a Szerémi út és az 1-es villamos pályája felett átívelő híd. Elkezdődtek a Gubacsi úti híd munkálatai is. A projekt során még 12 alkalommal végeznek el hídtolást a szakemberek. Ebben a szakaszban alakítanak ki két új vasúti megállóhelyet a Közvágóhíd és a Nádorkert térségében, így három metróvonalhoz, a tömegközlekedési hálózatokhoz létesítenek kapcsolatot.

Fotó: archív / magyarepitok.hu / Nagy Mihály

Február közepén dönthetnek a kivitelezőről

A napokban megjelent hirdetmény, a projekt III. ütemét, a pesti oldalon lévő fejlesztéseket tartalmazza. A nyertes ajánlattevőnek 44 hónap áll rendelkezésére, hogy az alábbi feladatokat elvégezze:

  • az 1-es számú vasútvonalon, Ferencváros állomás területén, 3,9 km hosszban vasúti kapacitásfejlesztés kiviteli terveinek elkészítése
  • az állomás átépítése
  • vágánybontás 11,8 km-es szakaszon
  • vágányépítés a szükséges földmunkákkal együtt 13,2 km hosszan
  • 66 csoport kitérő bontása és 93 csoport kitérő építése
  • Népliget új megállóhely építése
  • felsővezetéki rendszer kiépítése 51,4 km hosszban
  • váltófűtés és a biztosítórendszer kiépítése
  • Üllői úti meglévő vasúti hidak átépítése és gyalogosaluljárók építése (több helyszínen)
  • Ferencváros területén 73,6 méter szabad nyílású vasúti híd építése
  • Gubacsi út feletti új, 46,6 méter szabad nyílású vasúti híd építése

Az ajánlatok bontási időpontját 2026. február 16-ára tűzték ki.

Forrás: Link

Népszerű