Vízgazdálkodás
A Tisza és a Tisza-tó árvízvédelmét is erősítő építkezés ér véget ősszel
Áthelyezik a Tisza töltését Martfűnél, valamint megújul a Tisza-tó védelmi rendszere az Országos Vízügyi Főigazgatóság és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciumának beruházásában – írja sajtóközleményében a közép-tiszai igazgatóság. Az „Árvízi biztonság növelése a Közép-Tisza völgyben” elnevezésű fejlesztések elengedhetetlenek a Tisza árvizének biztonságos levezetéséhez, így az egész Tisza-völgy árvízbiztonságának javításához. A Kötiviép’B Kft. kivitelezésében megvalósuló projektsorozat különböző elemeiről többször is beszámoltunk.
A teljes fejlesztésben öt különböző részt adnak át:
- A Tisza-tó védelmi rendszerének rekonstrukciója
- Martfű Tisza bal parti töltés áthelyezése
- A Hortobágy-Berettyó bal parti árvédelmi töltés helyzeti állékonyságának javítása 13 km-en
- A Tisza folyó bal parti töltéskorona helyzeti állékonyságának javítása 37 km-en
- A Hernád folyó műtárgyainak rekonstrukciója
Áthelyezik a martfűi töltést
Augusztus 29-én délelőtt Szolnokon a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (KÖTIVIZIG központjában tartottak sajtótájékoztatót, az igazgatóság területén megvalósuló fejlesztésekre koncentrálva. Az eseményen köszöntőt mondott Szalay Ferenc, Szolnok Megyei Jogú Város polgármestere, a projekt előrehaladásáról pedig Harsányi Gábor, a KÖTIVIZIG műszaki igazgatóhelyettese számolt be.
Az érintett területen egyrészről Martfűnél a Tisza bal parti töltését áthelyezik, mintegy 800 méter hosszan, miután folyó veszélyesen megközelítette a töltéslábat. Emellett a Tisza-tó védelmi rendszerének rekonstrukciója részeként a hullámverés elleni kőművek helyreállítását összesen 1593 méteren, pótlását pedig 2260 méteren végzik el. Ezen kívül megújulnak a Kis-Tisza és a IV. számú szabályozó műtárgyak is.
A Tisza-tavat is gondozzák
A hidromechanizációs kotrások pedig a további helyszíneket érintik a tó környezetében:
- az I. számú öblítő csatornát 60 méteren,
- a IV. sz. öblítő csatornát 1754 méteren,
- a Kis-Tisza alsó bekötését 300 méteren,
- a VIII. sz. öblítő csatornát 2759 méteren,
- a Kisfüredi-fokot 1287 méteren, a Kis-Tiszát 4600 méteren, valamint a IX. sz. öblítő csatornát 3038 méter hosszban.
További kotrások színhelye még a Jászsági-főcsatorna torkolati szakasza (0+000 – 0+050 csatornakilométer), az idén 50 éves Kiskörei vízlépcső felvízi várakozótere, valamint a Téli-kikötő bejárata.
A projekt munkálatait várhatóan 2023.11.30.-ra fejezik be.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél