Vízgazdálkodás
Vízátvezetés a Körösök között – új csatorna segítheti a vízhiányos térségek ellátását
Az európai uniós CMPLX-WATER elnevezésű projektről korábbi cikkünkben már olvashattak, ennek célja nem kevesebb, mint javítani a Berettyó és a Sebes-Körös vidéke vízhiányos területeinek vízháztartását. A projektben a Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság mellett a Tiszántúli Vízügyi Igazgatóság, a Nagyváradi Vízügyi Igazgatóság, mint vezető partner és Sălard Önkormányzata is részt vesz.
A Körös-vidéki Vízügyi Igazgatóság projektrészében a nagyobb volument egy tervezési munka képviseli, melyről részleteiben a közbeszerzési portálról tájékozódhatnak.
A napokban megjelent ajánlatkérői felhívás szerint egy vízgazdálkodási fejlesztés előkészítése zajlik:
egy olyan gravitációs vízátvezető csatorna tervezése, amely a Sebes-Körös térségéből juttatna vizet a Fekete-Körös felé.
A cél nem új vízkészlet létrehozása, hanem a meglévő víz hatékonyabb térségi újraelosztása — különösen ott, ahol gyakrabban jelentkezik vízhiány.
A nyertes tervező feladatai többek között:
- Környezeti hatástanulmány és Natura 2000 hatásbecslés— valamint a környezetvédelmi engedély megszerzése.
- Elvi vízjogi engedélyes terva Sebes-Kettős-Fekete-Körös összekötő csatornára.
- Létesítési vízjogi engedélyes terva Sebes-Körösi vízkivételi műre.
Miért van szükség vízátvezetésre?
A Sebes- és Fekete-Körös közötti, 1 096 km² kiterjedésű terület domborzati és vízellátási adottságai eltérőek.
Míg a Sebes-Körös vízkészlete általában stabilabb, a Fekete- és Kettős-Körös vízgyűjtője gyakrabban szembesül vízhiánnyal.
A tervezett rendszer lényege, hogy a Sebes-Körös nagyobb vízkészletéből egy részt átvezetnének a Fekete-Körös duzzasztott vízterébe, így a síkvidéki vízgazdálkodási területek egyenletesebben jutnának vízhez.
Fontos kiemelni, a vízkészlet nem nő, hanem átcsoportosítás történik a térségen belül — ezzel hatékonyabb vízszétosztás valósulhat meg.
A tervezett csatorna fő jellemzői
A Sebes-Kettős-Fekete-Körösök közötti összekötő csatorna a koncepció szerint:
- kb. 44 000 folyóméter hosszú,
- nagyobbrészt magasvezetésű csatorna,
- a meglévő Biharugrai fenékgátra támaszkodva vezeti végig a vizet
- egészen Sarkad városáig.
A tervezett vízhozam: 4–6 m³/s
— ekkora mennyiséget kell a csatornának biztonságosan végigvezetnie.
Innen a víz kisebb átalakítás után a meglévő belvízcsatorna-hálózaton keresztül eljuttatható a Fekete-Körös duzzasztott vízterébe.
A jelenlegi előkészítési szinten a csatorna:
- fenékszélessége: ~4,0 m illetve ~3,1 m
- rézsűhajlás: 1 : 1,5
- üzemi vízmélység: ~2,0 m
Ezek a paraméterek a későbbi egyeztetések során még pontosításra kerülnek.
Tározók egészíthetik ki a vízrendszert
A csatorna vízkészletét két — egyelőre koncepcionális szinten létező — tározó bővítené:
| Tározó | Kapacitás | Terület |
|---|---|---|
| Biharugrai tározó | 1,6 millió m³ | 118 ha |
| Mezőgyáni tározó | 13,0 millió m³ | 754 ha |
Összesített kapacitásuk: 12–15 millió m³.
Ezek a tározók:
- kiegyenlíthetik a vízellátást,
- vízpótlást biztosíthatnak szárazabb időszakokban,
- növelhetik a vízgazdálkodási rendszer rugalmasságát.
Természetvédelmi területeket is érint
A tervezett létesítmények több Natura 2000 és országos jelentőségű védett terület térségében helyezkednek el, többek között:
- Felső-Sebes-Körös — HUHN20004
- Kis-Sárrét — HUKM10002
- Dél-bihari szikesek — HUKM20019
- Holt-Sebes-Körös — HUKM20018
- Köles-ér — HUKM20022
Ezért a projekt során kiemelten fontos a természetvédelmi szempontok vizsgálata és a környezeti hatások minimalizálása.
A Sebes-Körösi vízkivételi mű, vagyis a két folyót összekötő csatorna indulópontja a Biharugrai fenékgát feletti szivattyútelepi tápcsatorna, innen keresztezi a Sebes-Körös bal parti töltését az 55+165 tkm környezetében, megtáplálása
- 2 × NÁ 2200 mm csőzsilipen,
- 4–6 m³/s vízhozam biztosításával történne.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél