Kötött pálya
Már a tesztüzem zajlik a Budapest-Belgrád vasútvonalon
Építettünk egy vadonatúj vasútvonalat, hamarosan elkészül a Budapest-Belgrád vonal magyarországi szakasza – kezdi a Facebookra feltöltött videóüzenetét Hegyi Zsolt, a MÁV-csoport vezérigazgatója.
A régi vasútvonalat gyakorlatilag elbontották és a helyére egy vadonatúj, 160 kilométer hosszú, 160 km/h-val járható vasútvonal létesült a személy és az áruforgalom számára. Az infrastruktúra elkészült, a sínek, a felsővezeték, az épületek, a peronok és a jelzők már állnak, és ahogy ezt a MÁV szóhasználatával mondják, most kezdődik a sötét üzem
– mutat rá, majd elmagyarázza: ez azt jelenti, hogy élő, valóságos körülmények között két mozdonnyal kipróbálják, hogy a vágányok valóban jól járhatóak-e, és minden jól működik-e úgy, ahogy azt megtervezték.
A szakaszt, mint korábban is megírtuk, a magyar RM International Zrt., illetve a kínai érdekeltségű China Tiejiuju Engineering & Construction Kft., valamint a szintén kínai China Railway Electrification Engineering Group (Magyarország) Kft. fővállalkozásában kivitelezték, Lázár János építési és közlekedési miniszter jelzése szerint február közepén kerülhet átadásra.
Aki járt már erre korábban, nem nagyon fog ráismerni a vasútvonalra
Hegyi Zoltán mai üzenetében rámutat: aki járt már erre korábban, nem nagyon fog ráismerni a vasútvonalra, mivel a kétvágányos 160 km/h-val járható vasútvonalon Budapestről Kiskunhalasig 75 perc alatt, a kelebiai határig pedig másfél óra alatt lehet majd eljutni.
A vasútvonalnak kulcsszerepe lesz a nemzetközi személyszállításban, hiszen a Budapest-Belgrád kapcsolat megnyílásával Európa és Szerbia vasúthálózata össze tud végre kapcsolódni. Budapestről Belgrádba a menetidő nagyjából 3 és fél óra lesz.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél