Kötött pálya
Több mint 18 kilométeren szabályozták a pályát – újraindul a vasúti közlekedés Komló és Dombóvár között
Augusztus 1-jén újraindul a személyszállítás a 47-es számú, Godisa–Komló vasútvonalon, a járatok pedig Dombóvár és Komló között közlekednek majd. A 2023 augusztusa óta szünetelő szolgáltatás visszaállítását jelentős pályakarbantartás előzte meg. A MÁV-csoport közlése szerint a munkák során összesen 18,4 kilométeren végeztek az üzembiztonság érdekében vágányszabályozást.
Hét vasúti átjáró újjáépítését végezték el
A nagygépes pályakarbantartási feladatokat a MÁV szakemberei valósították meg. Ennek során 750 tonna zúzottkövet juttattak a pályába, ágyazatpótlást és vágányszabályozást végeztek és gépi tömörítéssel helyreállították a pálya megfelelő geometriai helyzetét és stabilitását. A munkálatok része volt hét közúti-vasúti átjárót bontása, majd a munkák befejezését követően a visszaépítése. A beavatkozások Mindszentgodisa, Magyarszék, Mecsekpölöske, Mecsekjánosi és Komló térségét érintették.
Összesen 6500 sínleerősítési pontot javítottak ki
A szakemberek 6500 ponton végezték el a vasbeton aljak furatainak, illetve a sínek rögzítéseinek javítását. A munkák a komlói vasútállomás vágányait is érintették.
Mecsekpölöskére telepítik a teszt alatt lévő új utastájékoztatót
A pályakarbantartással párhuzamosan az utastájékoztatási infrastruktúrát is fejlesztik. A 47-es vonal megállóhelyein új regionális információs oszlopokat telepítenek, Komló állomására pedig szabványos, falra szerelt utastájékoztató vitrin kerül.
Mecsekpölöske megállóhelyén egy e-papír terminált is elhelyeznek. A valós idejű információk megjelenítésére alkalmas berendezést autóbusz-megállókban már tesztelték, vasúti helyszínen azonban itt alkalmazzák először.
Kétóránként közlekednek majd a személyvonatok
Az utasokat augusztus 1-től Bz motorkocsik szállítják, amelyek 42 perc alatt teszik meg a Dombóvár és Komló közötti utat. A reggeli és esti időszak kivételével kétórás ütemes menetrendet vezetnek be és Dombóváron csatlakozást biztosítanak a Budapest és Pécs között közlekedő Mecsek InterCity vonatokhoz, valamint a Kaposvár és Baja felé tartó járatokhoz.
A vasúti kapcsolat visszaállításával egy időben ismét elérhetővé válik az 1490 forintos Mecsek napijegy is. A 24 órás jegy többek között a Dombóvár–Komló vonalon, a Budapest–Pécs fővonal Dombóvár és Pécs közötti szakaszán, valamint a térség kapcsolódó helyközi autóbuszjáratain használható majd.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját