Mi épül?
Folytatódhatnak Füzér várának újjáépítési munkálatai
Az 552 méter magas hegyen álló Füzér Vára épített örökségünk legkülönlegesebb építményei közé tartozik. Részben azért, mert hazánk legősibb fennmaradt kővárának egyike, másrészt az erőd Magyarország hét természeti csodájának egyikének számító vulkáni kúpon áll. A XIII. század elején emelt erőd fontos szerepet kapott a mohácsi csata utáni trónviszályok időszakában is. Egy időben itt rejtették és őrizték a Szent Koronát.
Feltárták a vár teljes területét
A várat főnemesek birtokolták, többek között a Báthory, a Nádasdy és a Károlyi család tulajdonában is volt. 1676-ban a császári hadsereg a Wesselényi-féle összeesküvés retorziójaként, felégette a várat. A torzóként megmaradt erőd egy részét széthordták. Újjászületése több kísérlet után, 1990-től kezdődhetett el, amikor a vár teljes területét feltárták a szakemberek.
Egy évtized előkészítés, egy évtized építés
Több mint egy évtizedes előkészítés eredménye volt, hogy 2012-15 között újjáépülhetett a Borsod vármegyei füzéri Alsó Vár. Az elővédmű mellé kialakították a Sziklagyep látogató ösvényt is.
A munkálatokról és a vár újjászületésének folyamatáról portálunk is rendszeresen beszámolt.
Tíz éve használhatják a látogatók a vár felé vezető utat és parkolót és a sétányt. Ezután készült el a Felső Vár gótikus ökumenikus imahelyként szolgáló Várkápolnája, a Palotaszárnya, Pinceszintje, Padlástere és Alsó bástyája. A második ütem munkálatait 2019-ben kezdték el, amelyben a Konyha és a Sütőház születhettek újjá.
Újabb részei kelnek életre a várnak
A projekt III. ütemének kivitelezésére a korábbiakhoz hasonlóan, a LAKI Épületszobrász Zrt. nyerte el a megbízást – 3,98 milliárd forintért – az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent hirdetmény szerint. A cég feladata lesz többek között a Kaputorony négy szintjének, a Sáfárháznak az újjáépítése. Ebben a szakaszban végzik el a Kapubástya, a Tömlöc, az Óratorony rekonstrukcióját is. A kivitelezésben érintett terület közel 650 négyzetméter.
Statikailag megerősítik a várfalakat
A Laki Zrt. szakemberei ezenkívül statikailag megerősítik a kijelölt szakaszon a várfalakat, leburkolják közel 400 négyzetméteren a Várudvart. Ezenkívül kialakítják az építmények villamossági hálózatát, a tűzjelző rendszereket is.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?