Mi épül?

Megújult környezetben ünnepli 200 éves fennállását az MTA

Megjelent:

2024. szeptemberi felvételek
Az intézmény 199. közgyűlését már a megújult Díszteremben tarthatják meg, a munkálatok 2026-ban folytatódnak.

Látványos videót közölt a Magyar Tudományos Akadémia munkálatairól Facebook oldalán az Épkar Zrt. Ahogy korábban megírtuk 200 éves évfordulóját már részben megújult épületben köszöntheti az intézmény. A kivitelezést a Fejér-B.Á.L. Zrt., az Épkar Zrt. és a Vitruvius Kft. konzorciuma végzi el.

2025. május 5-én megkezdhette ülését a Magyar Tudományos Akadémia 199., ünnepi közgyűlése. Ahogy az MTA honlapján is olvasható, az első ütem egyik legnagyobb feladata a tető teljes körű felújítása volt, ami a beázások és a szerkezet elöregedése miatt már nem volt tovább halasztható.

Új belsőépítészeti koncepció alapján megújult a Díszterem is. Teljes gépészeti, erős- és gyengeáramú felújítás mellett új audiovizuális rendszer, világítás és moduláris, az adott rendezvényhez alakítható berendezés kapott helyet benne. A Díszteremmel kapcsolatban jelentős változás, hogy az eredeti tervekhez képest a második ütem helyett már az elsőben elvégezték a Lotz-szekkók és a falfestések, valamint a szobrok teljes restaurálását. Befejezték a munkát az üvegtetőn és a homlokzaton is.

– tették hozzá.

Kulcsfontosságú gépészeti munkák is készültek

Az első ütem részeként újult meg a Művészeti Gyűjtemény kincseit bemutató harmadik emeleti Képtár is, sőt a Duna felőli szárny tetőterében új kiállítóterek állnak rendelkezésre.

A kevésbé látványos, de annál fontosabb műszaki munkálatok részeként zajlott a gépészeti és elektromos elemek működésének ellenőrzése. Az eredeti tervekben ugyan nem szerepelt, de munka közben kiderült, hogy nem halogatható tovább a fűtéshez szükséges vízvezetékek cseréje sem.

Ezt az MTA számára többletráfordítást nem igénylő módon végezte el a kivitelező – tájékoztattak.

A munkálatokról 2024 végén részletes fotógalériát közöltünk, cikkünkben a kivitelező tájékoztatása alapján kitértünk a restaurátori feladatokra is.

Forrás: Link

Népszerű