Mi épül?

Világrekord híd megépítésébe vág bele Olaszország

Megjelent:

Látványtervek: strettodimessina.it
A világ leghosszabb, 3300 méteres függőhídjának építését készítik elő Olaszországban. Az olasz félszigetet Szicíliával összekötő híd tervét elfogadta a gazdasági és fejlesztési programbizottság.

Stratégiai infrastrukturális beruházást valósítanak meg Olaszországban, a tervek szerint 13 532 milliárd euróból három-három sávos autóúttal, vasúttal építenének függőhidat Szicília és az olasz félsziget között.

A déli térségek fejlesztése és az egész ország számára kiemelkedően fontos projekt megvalósításával,

az előzetes számítások szerint óránként hatezer jármű és napi kétszáz vonat használná az átkelőt.

Látványterv: strettodimessina.it

A hidat összefűzik a környék autópályáival

A tervek szerint a híd óránkénti több mint kétszáz kilométeres erősségű szélnek is ellen tud állni, valamint a Richter-skála szerinti több mint hetes erősségű földrengésnek.

A híd calabriai és szicíliai oldalán további negyven kilométer bekötőútrendszert akarnak építeni, melyek a térség autósztrádáival teremtenek majd kapcsolatot.

A hajók áthaladását is biztosító hetvenkét méter magas szerkezet két hídfőjénél egy-egy, közel négyszáz méteres tartótornyot emelnek. Utóbbiak 55 ezer tonna súlyúak. A híd kör alakú vasbeton lábazaton áll majd. Amely 600 méter szélességű hajózhatóságot is biztosít.

Nagysebességű vasutat is építenek

A híddal egy időben fejlesztik a dél-olaszországi közlekedési hálózatot új nagysebességű vasútvonalak létrehozásával.

Az építkezési munkák akár már október előtt megkezdődhetnek és az átadás 2032-ben vagy 2033-ban lehet.

Jelenleg a calabriai Villa San Giovanni és a szicíliai Messina közötti átkelés komphajókkal történik, ami járművel vagy vasúttal, legalább két és három óra közötti időt vesz igénybe, de van amikor többet. A hídon keresztül tizenöt perc alatt meg lehet majd tenni az utat.

Forrás: Link

Népszerű