Mi épül?
Rákosrendező fejlesztése új szakaszba lépett: kezdődik a tervezési szakasz
Az uniós közbeszerzési értesítő információi szerint Budapest Főváros Önkormányzatának felkérésére a Budapest Főváros Vagyonkezelő Központ Zrt. (BFVK Zrt.) nemzetközi építészeti tervpályázatot hirdet a rákosrendezői rozsdaövezet felszámolásával történő komplex városfejlesztés megvalósítására.
Budapest Főváros Önkormányzata – a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. tulajdonszerzésével – 86 hektárnyi, kiváló fekvésű területhez jutott a Rákosrendező vasútállomás térségében. A főváros célja, hogy ezen a barnamezős területen egy korszerű, zöld és társadalmilag is fenntartható városnegyed jöjjön létre.
A fejlesztés egy emberléptékű, parkos közterületekkel és korszerű lakóépületekkel rendelkező városrész kialakítását célozza, amely egyszerre kínál lakhatást, munkahelyeket és közösségi szolgáltatásokat.
A mesterterv célja és tartalma
A projekt alapja a mesterterv, vagyis egy olyan átfogó városépítészeti dokumentum, amely meghatározza a terület fejlesztésének koncepcionális irányait, funkcióit és elrendezését. A tervezés során figyelembe kell venni az építészeti, közlekedési, közművesítési, zöldfelületi, gazdasági és fenntarthatósági szempontokat egyaránt.
A mesterterv célja, hogy hosszú távon biztosítsa az épített és természeti környezet harmonikus kapcsolatát, valamint javaslatot tegyen a lakhatási, közösségi és közlekedési funkciókra.
A fejlesztés főbb paraméterei
A tervezési terület összesen 244 hektár, ebből 149 hektár a szűken vett fejlesztési terület, amely teljes egészében barnamezős besorolású. Ezen belül 50–60 hektáron jön létre a városrészközponti szerepet is betöltő, lakódomináns negyed, ahol a közintézmények, kulturális és rekreációs funkciók is helyet kapnak.
A beruházás egyik kulcseleme a legalább 25 hektáros egybefüggő városi park létrehozása, amely a volt vasútüzemi területek rekultivációjával és a Rákos-patak természetközeli helyreállításával valósul meg.
A fejlesztés szerves része továbbá a budapesti kerékpárforgalmi főhálózathoz való csatlakozás és a Rákosrendező intermodális csomópont megtervezése, amely a jövőben napi 20 ezer utast szolgálhat ki.
A pályázat menete és határidők
Ahogy korábban megírtuk a Rákosrendező mesterterv tervpályázatának részvételi szakasza 2025. szeptember 26-án indult, a dokumentációk beadási határideje 2025. november 4. volt.
A tervezési szakasz kezdete 2025. november 18-án várható, ezt követően november 28-án helyszíni szemlére kerül sor. A pályaművek beérkezési határideje 2026. február 10., az eredményhirdetést pedig 2026. március 31-én tartják.
A részvételi szakasz nyílt volt, a beérkezett jelentkezések közül legfeljebb 16 tervezőcsapat kap meghívást a második, pályázati szakaszra.
Szakmai zsűri és díjazás
A pályaműveket rangos szakmai bírálóbizottság értékeli, amelynek tagjai között ott lesz:
- Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere – elnök
- Vitézy Dávid, a Fővárosi Közgyűlés Klímavédelmi, Közlekedési és Városfejlesztési Bizottságának elnöke – társelnök
- Lánszki Regő, országos főépítész
- Erő Zoltán, Budapest főépítésze
A pályázat díjazásának összértéke 18 millió forint.
Fenntarthatóság és jövőkép
A Rákosrendező városrész fejlesztése nem csupán építészeti, hanem környezeti és társadalmi jelentőségű is. A projekt a klímavédelem, a városökológia, a csapadékvíz-gazdálkodás és az energetikai hatékonyság szempontjait kiemelten kezeli.
A cél, hogy a területből egy zöld, élhető és jövőálló városrész szülessen, amely példát mutathat a fenntartható városfejlesztésben.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél