Mi épül?
Így emelkedik ki a földből a Porsche Hungaria új logisztikai csarnoka Budaörsön
Jelentős előrehaladást mutat az ország legnagyobb autóimportőrének kapacitásbővítő beruházása. A 2025. novemberi alapkőletétel óta mind az új, mind a meglévő csarnok esetében intenzív kivitelezési munkák zajlanak a Porsche Hungaria logisztikai központjának újabb bővítésén.
A projekt két ütemben történő átalakítását, bővítését és megépítését a SWIETELSKY Magyarország Kft. végzi el. A projekt műszaki ellenőrzéséért a CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő Zrt. felel.
A budaörsi Parts Center regionális logisztikai központ bővítésének jelenlegi állásáról és a következő lépésekről Horváth Ferenc főépítésvezető adott részletes tájékoztatást.
Alapoktól a szerkezetig
Az új csarnok kivitelezése az alapozási munkákkal indult, amelyek mára már jelentős részben lezárultak. „Elkészült az alapozás, a talajszondák kialakítása, és párhuzamosan zajlottak a földmunkák, valamint a csatornaépítés is” – mondta Horváth Ferenc. Hozzátette, jelenleg már az előregyártott szerkezeti elemek beemelése is folyamatban van, így az épület kezd „kinőni a földből”.
A meglévő csarnoknál ezzel párhuzamosan átfogó korszerűsítési és bővítési munkák zajlottak. Kialakították az új dokkolókat és ollósemelők szerkezeteit, elkészült az ipari padló és az alatta szükséges talajfeltöltés, valamint zajlik a szendvicspanelezés és a tetőszigetelés is. Emellett folyamatban van a hulladéklerakó peron építése, a déli oldali útépítés, valamint a dokkolókapuk elektromos előkészítése és a sprinkler rendszer bővítése is.
Így áll össze a csarnok váza
A projekt egyik legfontosabb és egyben leglátványosabb szakasza a szerkezet-összeépítés, amely jelenleg az új csarnoknál zajlik. „Előregyártott vasbeton oszlopokat, gerendákat, szelemeneket, szegélyeket és lábazatokat telepítünk, amelyeket acél szélrácsokkal egészítünk ki, majd erre kerülnek a tetőt tartó trapézlemezek” – ismertette Horváth Ferenc.
A kivitelezés precíz ütemezés mentén halad. „Az előre stabilizált talajon autódarukkal emeljük be az oszlopokat a kehelynyakakba, majd ezekhez csatlakoztatjuk a főtartó gerendákat és a szelemeneket. Ez adja az épület tartószerkezeti vázát.” A szélrácsok szerepéről hozzátette, „ezek biztosítják az épület merevségét, megakadályozva a kifordulást.” A tetőszerkezet kapcsán kiemelte, hogy a trapézlemezekre kerül majd a teljes rétegrend.
Az előregyártott vasbeton elemek az ASA Építőipari Kft.-nél készülnek, míg az acél szélrácsokat a Metal Hungária Holding Zrt. gyártja.
Nyárra zár az épület, utána belső munkák
A szerkezetépítési fázis a tervek szerint 2026 nyaráig tart. „Addigra a célunk, hogy az épületet teljesen be tudjuk zárni” – mondta a főépítésvezető.
Ezt követően a kivitelezés a belső munkák irányába halad tovább. A következő ütemben a belső szerelési és szakipari munkák kerülnek fókuszba.
Komoly kihívásokat hozott a tél
A kivitelezést az idei tél szokatlan időjárása is próbára tette. „A meglévő épületnél a bontási munkákat sokszor 10–11 méteres magasságban kellett végezni, ahol a hó, a szél és a hideg egyszerre nehezítette a munkát” – emelte ki Horváth Ferenc. Külön problémát jelentett a tetőn felhalmozódó hó. A lapostetőn összegyűlt csapadék mennyiségét a szél is mozgatta, ami tovább rontotta a munkavégzés körülményeit.
A működés fenntartása érdekében a kivitelezők ideiglenes megoldásokat is alkalmaztak. „A csarnok zavartalan üzemelését úgy biztosítottuk, hogy szigetelő képességű szendvicspanelekkel választottuk el a bontási területeket.”
A téli időszakban lehullott nagy mennyiségű csapadék megnehezítette az új csarnok földmunkáit, ezért folyamatos talajstabilizálásra volt szükség, hogy a betonozáshoz szükséges gépek be tudjanak jutni a megfelelő helyekre.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját