Mi épül?

Kedvező adottságú, mégis barátságtalan: több zölddel tennék élhetőbbé a Boráros teret

Megjelent:

rdt.budapest.hu
A beavatkozások a tér növényzetét, burkolatait és használhatóságát egyaránt érintik.

A kilencedik kerületi forgalmas közlekedési csomópontnak számító Boráros tér – korábbi nevén Fa tér – biztosan több fát látott korábban, mint bort. (Hacsak nem számítjuk ide a közterületen folyó alkohol fogyasztást.)

A Boráros tér története ugyanis szorosan összefonódik a Duna közelségével és a környék kereskedelmi múltjával. A terület kialakulásában meghatározó szerepet játszottak a környéken működő fakereskedések és fatelepek. Mai nevét pedig 1875-ben kapta Boráros Jánosról, aki a 19. század első évtizedeiben Pest városvezetésében főbíróként, majd polgármester-helyettesként tevékenykedett.

De vissza a jelenbe: a tér zöldfelületei összesen 673 négyzetméteren újulhatnak meg vagy bővülhetnek az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren megjelent felhívás alapján. A BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. által indított eljárás a Boráros tér zöldítésére vonatkozik, amit a festői szépségű Duna-parti köztér meg is érdemelne.

A szóban forgó beruházással elérhető, hogy a jelentős gyalogos- és közösségi közlekedési forgalmat lebonyolító tér ne csupán átszállási pontként szolgáljon – amin jelenleg jobb mihamarabb túljutni -, hanem kellemesebb, árnyékosabb környezettel kedvezőbb hangulatúvá váljon a járókelők számára.

A közbeszerzési eljárás feltételes, vagyis a szerződés csak akkor léphet hatályba, ha a beruházáshoz kapcsolódó megvalósítási megállapodás módosítását a fővárosi önkormányzat és a BKM aláírja. Az ajánlatok benyújtásának határideje 2026. november 19.

 

Több mint 670 négyzetméternyi zöldfelület újulhat meg

A beruházás egyik fontos eleme a meglévő zöldfelületek növelése. Ehhez helyenként megbontják a zöldterületeket övező, dupla sorban kialakított bazalt nagykockakő szegélyt, valamint elbontják az aszfaltburkolat egy részét. Ennek eredményeként 220 négyzetméter új zöldfelület jöhet létre.

A teljes fejlesztés keretében összesen 673 négyzetméternyi zöldfelületet alakítanak ki vagy újítanak meg. A növényállomány bővítése több ütemben történik. A tervek között hét új fa telepítése szerepel, közülük egy burkolatba, faveremráccsal ellátott ültetőhelyre kerül. Emellett 67 cserjét és talajtakaró növényt, több mint 2100 évelőt, valamint 442 hagymás növényt ültetnek el.

Az új zöldfelületek fenntartása érdekében mintegy 430 négyzetméternyi öntözendő területhez automata öntözőrendszert építenek ki, amelynek vízellátásához ikermérő készül. A kivitelezőnek az átadást követően két éven keresztül az utógondozási feladatokat is el kell látnia.

 

Új ülőhelyek a megfáradt járókelőknek

A fejlesztés nem kizárólag a növényzet gyarapításáról szól. A meglévő ülőfelületek egy részét elbontják, helyettük a megmaradó, illetve átalakított bazaltkő szegélyek mentén új ülőhelyeket alakítanak ki. Emellett négy, támfalra szerelt padot is telepítenek.

A munkálatokhoz kapcsolódóan 258 négyzetméternyi aszfalt járdaburkolatot bontanak el, majd építenek vissza, továbbá egy buszvárót is áthelyeznek.

 

Bort sosem látott(?) tér

A név ellenére a téren soha nem volt jellemző a borárusítás – a köztudatban mégis él ez a városi legenda. Ennek játékos felidézéseként 1983-ban Varga Imre Borárus című, ironikus hangvételű szoborcsoportját is felavatták a gyalogos aluljáró nyitott részén.

A tér mai arculata az 1981. június 8-i átadással alakult ki. Az átépítésre a Petőfi híd 1979 és 1980 közötti rekonstrukcióját követően került sor. Azóta a Boráros tér a főváros egyik fontos közlekedési csomópontjává vált, ahol a villamosok, autóbuszok, a HÉV és a környező városrészek gyalogosforgalma is találkozik.

Friss hír, hogy a Petőfi híd teljes körű felújításának előkészítése jelenleg ismét napirenden van. A tervezési közbeszerzés lezárult, a feladatot a SPECIÁLTERV Kft. végezheti el. A híd jövőbeli megújítása így a Boráros tér szempontjából is aktuális fejlemény.

Forrás: Link

Népszerű