Útépítés
Új autópályaszakasz, pihenőhely és felüljáró épül a hegyeshalmi határátkelő helyén
A M1-as autópálya hegyeshalmi határátkelőjének akadálymentesítésére tett közzé felhívást az Építési és Közlekedési Minisztérium. A TED-en megjelent hirdetmény az akadálymentesítés I. ütemére vonatkozik,
amelyben a határátkelő korábbi központi épülete helyén kell megoldani az autópálya kétszer kétsávos átvezetését.
A 2023-ban elbontott határátkelő helyén épülő pályán a határrendészeti ellenőrzések céljából elengedhetetlen felületeteket is ki kell alakítani a közbeszerzés tanúsága szerint. A feladat elvégzéséhez a rendelkezésre álló engedélyezési tervek alapján a kiviteli terveket is nyertesnek kell kidolgoznia.
A híd alapozása és a közművek átvezetése már a következő ütemet készíti elő
A központi épület helyén összesen 1.200 méter egybefüggő hosszúságú 2×2 sávos autópálya építését kell megvalósítani, új útalap és pályaszerkezet építésével. Ugyanakkor az I. ütemben megvalósításra még nem kerülő keresztező visszafordító műtárgy cölöpalapozását is meg kell oldani, amelyet az elválasztósávban alakítanak ki.
További fontos elem az I. ütemben egy összesen 26,4 méter szabadnyílású, új országos közúti híd alapozásának megépítése.
A projekt mindezek mellett tartalmazza az I. ütemben nem megvalósuló projektelemek előkészítését: egészen pontosan az ezekhez szükséges közmű és vizelvezetési rendszer autópálya keresztezéseinek megvalósítását. Ezt annak érdekében, hogy az autópálya forgalmát ezek a munkák a végleges kiépítésükkor ne akadályozzák.
Kamionparkoló és szolgáltatóház is épül majd
A leírásból az is kiderül, hogy milyen projektelemek valósulnak majd meg a későbbi ütemekben:
- közúti visszafordító felüljáró műtárgy,
- oldalanként egy-egy WC épület és komplex ellenőrzésre alkalmas infrastruktúra elemek: mint fedett ellenőrzőhely, irodaépület és parkolóhelyek;
- oldalanként egy-egy komplex-pihenőhely benzinkút helybiztosításával,
- a Budapest felé vezető, bejövő oldalon egy szolgáltatóház;
- valamint a Bécs felé vezető, kimenő oldalon egy „Autohof” típusú kamion parkoló.
Forrás: Link
-
Mi épül? 2026. 07. 27.
Hibrid gépészettel, előregyártott elemekkel és LEAN szervezéssel zajlik a Somfa Liget lakópark VIII. ütemének kivitelezése
-
Vízgazdálkodás 2026. 07. 27.
Szabadulnak Szegeden az azbesztcement és öntöttvas csövektől
-
Mi épül? 2026. 08. 06.
Paks II.: Mit jelent az 5. blokk új mérföldköve a felülvizsgálat árnyékában?
-
Útépítés 2026. 08. 05.
Hideg újrahasznosítási technológiával újítják fel Bihar kiemelt turistacélpontjának főútját