Kötött pálya
Katonai funkcióval bővülhet Veszprém vasútállomása
Május közepén jelent meg az uniós közbeszerzési értesítőben a MÁV Pályaműködtetési Zrt. ajánlati felhívása Veszprém állomás teljes átépítésének tervezésére.
A feltételes kiírás − a MÁV honlapján elérhető információk szerint − a „Nyugat-magyarországi TEN-T vasútállomások alkalmassá tétele polgári és katonai kettős felhasználásra” című projekt részeként jelent meg.
A projekt CEF és hazai forrásból 12 dunántúli helyszín polgári és katonai kettős felhasználásra történő átalakítását célozza. A CEF forrás kiegészítéseként, hazai finanszírozásból valósulnak meg az utasforgalmi fejlesztések, valamint Murakeresztúr állomás előkészítési munkái.
A fejlesztések polgári célokat is szolgálnak
A 12 dunántúli helyszínen olyan infrastruktúra kivitelezésének előkészítése valósul meg polgári célokat is szolgál: a rakodóterületek közforgalmú rakodásra meg lesznek hirdetve.
A vasúti infrastruktúra ezen felül a személyszállítás terén előírt uniós feltételeknek is meg fog felelni: akadálymentességet szolgáló peronmagasság, korszerű vizuális és hangos utastájékoztatás létesül, szükség szerint megújulnak az állomási előterek, P+R és B+R parkolókat alakítanak ki, és gondoskodnak a zajvédelemről is.
A projekt eredményeként megvalósíthatósági tanulmány, környezetvédelmi hatástanulmányok, engedélyezési tervek, kiviteli tervek, kivitelezési tenderdokumentációk készülnek el a szükséges engedélyekkel és tanúsításokkal.
A kiválasztott helyszínek:
- az 1. sz. Budapest–Hegyeshalom–országhatár vasútvonalon Almásfüzitő, Komárom, Nagyszentjános, Hegyeshalom
- a 20. sz Székesfehérvár–Szombathely vasútvonalon Várpalota, Hajmáskér, Veszprém és Boba
- a 30. sz. Budapest–Székesfehérvár–Nagykanizsa–Murakeresztúr vasútvonalon Murakeresztúr
- a 40. sz Budapest–Pusztaszabolcs – Pécs vasútvonalon Sárbogárd, Dombóvár
- a 41. sz. Dombóvár–Gyékényes vasútvonalon Kiskorpád.
Rakodóterület épülhet, és útátjárókat is terveznek
A Veszprém állomási tervezés főbb műszaki paraméterei:
- 34 vágányhálózati kitérő cseréje, melyek mindegyikét a biztosítóberendezésbe kell kötni,
- 9.000 vfm vágány építése,
- 8.250 m felsővezeték-hálózat építése,
- 15.000 m2 burkolt rakterület és
- 4 útátjáró tervezése.
A rendelkezésre álló megvalósíthatósági tanulmány alapján környezetvédelmi hatástanulmány és kapcsolódó engedélyezési tervek elkészítése és engedélyeztetésre történő benyújtása, tervek tanúsítása, továbbá opciós feladatként a kiviteli tervek elkészítése és a kivitelezés tárgyában indítandó közbeszerzési eljárás tenderdokumentációjának összeállítása is a feladat része.
Az ajánlatok beérkezésének határideje: 2025. június 19.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél