Kötött pálya
Jelentős lépés a Nagykanizsa-Zalaszentiván vasútvonal villamosításának előkészítésében
Régen várt vasúti projekt jövőbeli megvalósításához tett fontos lépést Nyugat-Dunántúlon az Építési és Közlekedési Minisztérium: az uniós közbeszerzési értesítőben megjelent a kiírás a Zalaszentiván – Nagykanizsa vasútvonal villamosításának és átépítésének előkészítésére.
A nyertes vállalkozók feladata lesz a 17. számú vasútvonal érintett szakaszán hozzávetőleg 53 vágánykilométer hosszú, egyvágányú vasútvonal áttervezése. Mindez magában foglalja a vonalszakaszra eső állomások, megállóhelyek, biztosítóberendezések, utak, műtárgyak, közművek és egyéb létesítmények felújításának tervezését is. A feladatot 1140 nap – valamivel több, mint 3 év alatt kell majd elvégeznie a tervezőknek.
A kiírásból kiderül: a feladatok közé tartozik a környezetvédelmi engedélyek megszerzése és a kiviteli tervek elkészítése is. A szakasz vasúti vágányának áttervezése mellett még a villamos felsővezeték-, a vasúti biztosítóberendezés és távközlés kivitelezési dokumentációjának elkészítése is a nyertes vállalkozók dolga lesz.
Új megállóhelyek és új P+R, illetve B+R parkolók is épülhetnek majd
Mindemellett két új megállóhely terveit is el kell készítenie majd a pályázatot elnyerő mérnöki irodának, vagy irodáknak: Nagykanizsa belterületén a 17.sz. vasútvonalon „Kanizsavár” elnevezéssel és a 30. sz. vasútvonalon „Újkanizsa” elnevezéssel. Kiderül még: a tervezési sebesség 100/80 km/h.
A vasútvonal személyforgalomban érintett szolgálati helyein (Alsónemesapáti, Búcsúszentlászló, Zalaszentmihály-Pacsa, Pötréte, Felsőrajk, Gelse és Kanizsavár) 160 m hosszú, szintben megközelíthető utasperonok kiépítésére, valamint P+R és B+R parkolók kialakításra vár terveket a minisztérium. A személyforgalomban nem érintett szolgálati helyek (Nagykapornak, Kilimán, Magyarszerdahely és Újudvar) utasforgalmi létesítményeinek pedig az elbontásával számolnak.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél