Útépítés
Közel száz helyszínen valósult meg hét hónap alatt a gyorsforgalmi utak szintrehozása
Az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által üzemeltetett hazai gyorsforgalmi utakon az idén augusztus 1-ig az ország 98 különböző pontján több mint 1,8 millió négyzetméteren cserélték le új aszfaltra az elöregedett, tönkrement burkolatot – közölte a társaság csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a hét hazai gyorsforgalmi úton – M1, M15, M3, M30, M35, M4, M7 – mintegy 480 kilométer sávhosszúságban újultak meg idén eddig a gyorsforgalmi utak és több helyen a csomóponti ágak és pihenők útjai is. Ehhez 300 ezer tonna aszfaltot használtak fel. Emellett országszerte 72 híd és felüljáró, valamint 9 pihenő is megújult az elmúlt négy hónapban.
Az M1-en és az M7-en augusztusban leállnak a munkák a nagy forgalomra tekintettel
Magyarország történetének legnagyobb gyorsforgalmiút-felújítása 2023-ban kezdődött és 2025-ig tart.
Mindez az MKIF által üzemeltetésre, felújításra, fejlesztésre átvett 1237 kilométer főpálya 43 százalékát érinti, ami 538 kilométert jelent. A 3 év alatt 200 híd és felüljáró megújul, 50-60 csomópont vízelvezető rendszerét és esetleges rézsűcsúszásait is rendbe teszik.
2023-ban a főpálya 19 százaléka kapott új aszfaltot, ahol szükséges volt, nem csak a kopó réteget, de az alatta lévő kötőréteget, és a mélyebb szerkezeti részeket is cserélték, javították. Az idei év végére a főpálya újabb 20 százalékát tervezik megújítani – írták a közleményben.
Felhívták a figyelmet arra, hogy augusztusban a nagyobb tranzitforgalom miatt az M1-en és az M7-en egyáltalán nem lesznek előre tervezett aszfaltozási munkák egyik irányban sem. Az M7-en pedig már a vakáció kezdete óta nem dolgoznak a Balaton irányába az M0 és Balatonvilágos között.
Forrás: Link
-
Iparági hírek 2026. 08. 18.
High-tech építőipar jött szembe a hallgatókkal a BME gödi mérőtáborában
-
Kötött pálya 2026. 08. 17.
Új gyalogosátkelők és jelzőlámpás csomópont épül Angyalföldön
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Budapest központjának modernista műemlékébe költözött hazánk új McDonald’s étterme
-
Mi épül? 2026. 08. 18.
Új burkolatot, játszóteret és látogatói tereket terveznek a pannonhalmi Várkörnél